Grafik1

Select your language

 

Franz Stock (magyar)

Sieger Köder festménye, mely a párizsi németajkú katolikus közösség szárnyasoltára"Abbé Franz Stock – ez nemcsak egy név – hanem egyben program is!” 1948 febr. 28-án Roncalli nuncius, a későbbi XXIII. János mondta mindezt.

Franz Stock 1904-ben született Arnsberg /Neheim-ban (Vestfáliában). Életét nagyban befolyásolta az 1914/1918-as világháború és az azt követő politikai és gazdasági zűrzavar. Vallásos elhívatottságával párhuzamosan elhatározta, hogy népek közötti egyetértésért fog ő küzdeni, különösen a német és francia fiatalok körében. Franciaországi tanulmányai és a francia nyelvterületen való utazásai után, 1934-ben a párizsi németajkú közösség plebánosává nevezték ki. Itteni tevékenységét egy rövid megszakítás után, az 1940-es világháború kitörése miatt, tovább folytatta.

Neve, a párizsi börtön és a Mont Valérien-i kivégzőhely lekészeként a megszállás idején, elévülhetetlenül beíródott a történelembe.

A franciák „L’Aumonier de l’enfer”-nek, a pokol lelkészének és a “L’Archange en enfer”-nek, a pokol arkangyalának nevezték. Kimondhatatlan nyomort igyekezett enyhíteni, több mint ezer elítéltet készített fel a halálra és kísérte őket mindvégig, a kivégzőhelyig.

Roncalli nuncius, a későbbi XXIII. János pápa, a “szúrósdrótszemináriumban” végzett egyik látogatásán

Ez önmagában kemény és szenvedéssel teli tevékenysége mellett, titokban értesítette a rabok hozzátartozóit, és ahol lehetett, figyelmeztette az ellenállókat az őket érintő veszélyre. Nagyon sok ellenálló, mint Edmond Michelet, Jean de Pange, Robert d’Harcourt, Gabriel Péri és Honoré d’Estiennes d’Orves, értékelték és becsülték őt ezért. Ma a “Mémorial de la France Combattante”, a franciák németekkel szebeni ellenállásának tere, róla van elnevezve.

Mikor már a nehéz háborús évek végetértek és hazamehetett volna szülőföldjére, 1945-ben megtört egészséggel egy újabb feladatot vállalt magára: egy különleges papnevelő intézet alapítását és vezetését azon szeminaristák és papok részére, akik a Chatres melletti Le Coudrayban, hadifogságba kerültek. Így keletkezett az a “szúrósdrót-szeminárium”, ahol 1945-től 1947-ig közel ezer fiatalembert készítettek fel későbbi feladataikra egy új Európában.

Franz Stock 1948-ban - még mindig hadifogolyként - húnyt el kimerülten és váratlanul egy párizsi kórházban. Előbb a Thiais-i (Párizs) temetőben temették el.

Az első Franz Stockról szóló emlékünnepséget már 1949-ben a párizsi rokkantak dómjában megtartották. Eddig még sosem volt itt, ezen a helyen egy német tisztelve és elismerve. Ő volt az első. 1963 június 15-16-án földi maradványait Chartresbe vitték át.

Franz Stock festménye 1946

Joseph Folliet, az 50-es 60-as francia szellemi élet nagy alakja így méltatta őt: “Úgy gondolom, hogy csak kevés olyan keresztény élettörténet létezik, amely az Egyház katolicitásáról és Krisztus békéjéről egy olyan direkt és a jövőben is maradandó tanúságtételt mutatott, mint a Franz Stocké.”

Valószínű kevés olyan más francia és német személyiség létezik, aki inteligenciájával, mély emberségével és bátorságával annyira átfogóan szolgált volna egy olyan ügyet – amely hajdanán reménytelennek tűnt, nevezetesen a német-francia egyetértést és tartós kibékülést. Franz Stock több volt mint kezdeményező, ő iránymutató szimbólummá vált és az ilyen szimbólumok halhatatlanok.



Contact

Franz-Stock-Komitee für Deutschland e.V.

Association Française Les Amis de Franz Stock


 

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.